A Szegedi Postaigazgatóság és Magyarország távközlése
a sajtó szemével.
A kezdetektől ... napjainkig.
Történelmi érdekességek.
(1850-1994)
Petőfi Népe - pn_1994_12_15_201p.txt
KARNYÚJTÁSNYIRA VANNAK A TELEFONOK?
A távbeszélő szolgáltatás új cég kezében
A Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium által kiírt koncessziós pályázat nyertese Bács-Kiskun megyében az EMITEL Rt. Az izraeli BEZEQ és a MATÁV Rt. megalakították az Első Magyar Izraeli Távközlési Részvénytársaságot, az EMITEL-t. A társaság működési területe a megye három primer körzetére, a kiskunhalasi, a kiskőrösi és a bajai körzetre terjed ki. Az itt lévő 83 településen több mint 37 ezer előfizető számára biztosítják a távbeszélő-szolgáltatásokat. Az Rt. december elsejével vette át a telefonok üzemeltetését. Az átadást követően Harel Yoel, a társaság vezérigazgatója ismertette fejlesztési elképzeléseiket.
- A napokban dől el, hogy melyik cég gyártmányát, (az Ericson vagy a Siemens) vásároljuk meg. Mindhárom printerben ugyanis digitális központokat kívánunk üzembe helyezni. Baján várhatóan a ’95 év első félévének végén megindulhatnak a bekötések, ide egy hatezres központot telepítünk le. A három körzet közül ez a terület rendelkezik ugyanis a legfejlettebb hálózattal. Itt több mint 6 ezer ember vár telefonra az október 31-i adatok szerint.
Kiskőrös primer körzet két területre osztható: Kalocsa és Kiskőrös környékére. Kalocsa környéke Kiskunhalashoz hasonlóan többségében manuális központtal és fejletlen hálózattal működik. Emiatt itt nagymértékű fejlesztésre van szükség. Kiskőrösön szerencsésebb a helyzet, így Bajához hasonlóan korábban indulhat az előfizetők bekapcsolása a hálózatba. Kiskunhalason szeptember végére tervezzük a bekötéseket. Ami a bekötési díjakat illeti, a minisztériumi jóváhagyásra várunk. Ha elfogadják, akkor magánszemélyek esetében 31 ezer, cégeknél 90 ezer forint lesz ez az összeg.
A digitális központok segítségével mérhetők lesznek a beszélgetések, reméljük, ezáltal csökkennek a lakossági panaszok is. A helyi ügyfélszolgálati irodákban dolgozó munkatársaink jogosultak egyébként arra, hogy ezeket a panaszokat kivizsgálják. Ha a kedves ügyfél nem ért egyet vele, akkor az egyetlen út a bíróság, de reméljük, erre nem kerül sor.
R.R.