Petőfi Népe - pn_1994_01_04_29p.txt
NAPI PÉNZÜGYEK
Emelkedő telefontarifák
Hétfői lapunkban beszámoltunk arról, hogy január 1-jétől megdrágul a telefonálás. Mint az adatokból is kiderül, jelentősen megkímélhetjük pénztárcánkat például azzal, ha más időpontban bonyolítunk le egy-egy nem sürgős beszélgetést. Továbbra is 5 forint marad az egység, csak ezért általában kevesebbet beszélhetünk, vagyis az úgynevezett tarifaimpulzusok sűrűsége változik. Az öt forint, persze, az előfizetőknek 5,50, mert 10 százalékos általános forgalmi adót tartalmaz.
- A nemzetközi gyakorlatnak megfelelően csökken a különbség a közeli és a távoli beszélgetések díja között. A mostani emelés ugyanis egyáltalán nem érinti a III-as díjkategóriát, és a II-esben is kisebb lesz az átlagosnál. A pontos értékeket a táblázat mutatja. Az itt szereplő számok másodpercek, vagyis január 1-jétől a különböző időpontokban ennyi másodpercig telefonálhatunk 5 forintért, illetve 5,50-ért. A csúcsidőszak hétköznap 9-től 15 óráig, a nappali normál pedig szintén hétfőtől péntekig reggel 7 és 9, valamint délután 15 és 18 óra között tart. Kedvezményes a tarifa szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon egész nap, vagyis 5 és 22 óra között, valamint munkanapokon hajnalban 5 és 7, illetve este 18 és 22 óra között. A legkevesebbet éjjel (22 és másnap 5 óra között) kell fizetni. Érdemes kihasználni ez utóbbi időszakot például a faxok elküldésére, számítógépek telefonos adatcseréjére.
- A kézi kapcsolású központokhoz tartozó állomásokról a helyi hívás - időtartamtól függetlenül - 5 forint plusz áfa. A nem automata távhívásra ezentúl percenkénti díjat számláznak. Mégpedig az I. díjtávolságban csúcsidőben 8 forint 11 fillért, nappal 6, a kedvezményes időszakban 3, éjszaka pedig 1,50 forintot. A II. körzetben ugyanez a négy adat a következő: 18,75; 16,67; 8,11; 3,75. A III-ban pedig 25, 20, 10 és 5 forint a nettó ár az egyes időszakokban.
- A nemzetközi beszélgetések díja független attól, hogy mikor telefonálunk. Hat zóna létezik, amelyekben rendre 50, 65, 75, 130, 160 és 180 forintba (plusz áfa) kerül egy perc.
- Változtak az előfizetési díjak is, amelyek a lakosság számára továbbra is magukban foglalnak húsz impulzust. Az automata központokhoz tartozó magánelőfizetők egy fővonalért nettó 420 forintot, egy ikervonalért pedig 360-at fizetnek havonta. A közületek számára ugyanez 600, illetve 530 forint.