Petőfi Népe - pn_1994_11_01_6p.txt
Két év alatt megduplázzuk előfizetőink számát
Az esztendő legutolsó hónapjaiban sok ezer új telefonvonallal gyarapodik a megyei, illetve a kecskeméti központú, regionális körzethez tartozó hálózat. A Bács-Kiskun Megyei Távközlési Üzem vezetőjét, Gyenes Gézát a hálózat kiépítésének üteméről, a bekötendő új körzetekről kérdeztük.
- A jövő év végéig tervezett, elsősorban a 76-os körzetet érintő nagyszabású fejlesztések teljesítésében jól haladunk, 1995 végére Kecskeméten és környékén a telefonigények kilencven százalékát teljesíteni tudjuk. Idén, december végéig mintegy négyezer új állomást szerelünk fel. Kecskeméten, illetve körzetében - Városföldön, Helvécián, Katonatelepen, Hetényegyházán, Kadafalván, Ballószögben jelenleg 21 ezer állomás üzemel, és 9000 igénylőt tartunk nyilván. A jövő év végére befejezendő, 500-600 milliós beruházás eredményeként 9000 új állomás felszerelése várható.
- Az elkövetkezendő hetekben milyen körzetek telefonigényeit elégítik ki elsősorban?
- A Szechenyiváros teljes területén, a megyeszékhely körúton belüli területein, a Szegedi úton, illetve környékén és Hetényegyházán bővítettük a hálózatot. Az állomások felszerelését már részben elvégeztük, jelenleg 900 új állomás bekötése van folyamatban, elsősorban a Széchenyiváros belső területein, ahol elmondhatjuk végre, hogy minden igényt teljesíthetünk. A Széchenyi kertvárosában és a körúton belül (a Jókai utcától a Csongrádi útig, keleti és északi irányban) a jövő év elején
számíthatnak az igénylők új vonalakra. A térségben még jelentős fejlesztésre számíthat Tiszakécske, ahol november közepén helyezzük üzembe azt a digitális központot, amelyre még ez év végéig 1000 új állomást kötnek. Jövőre lehetőség lesz a többi között Tiszaalpár, Lakitelek, Nyárlőrinc, Szentkirály, Szentlőrinc csatlakoztatására.
- Milyen területeket érintenek a jövő év legnagyobb fejlesztései?
- Helvéciát, Ballószöget, Kadafalvát, a Hunyadi- és Mükertvárost, a Vacsi közt és Katonatelepet. Ezeken a területeken még az idén megkezdjük az előkészületeket. 1995-ben - Kecskeméttel együtt - a térségben 1,3 milliárdos fejlesztést tervezünk, amelynek keretében a 76-os körzetben, a 30 ezer 795 működő mellé 15 ezer 500 új állomást szerelünk fel. A fejlesztés kiemelt területei között szerepel még Kiskunfélegyháza, ahová egy 6000 állomást fogadó digitális központot telepítünk. Ugyancsak jövő év végéig Szentkirály egy 500, Gátér egy 400, Tiszaalpár egy 1000, Lakitelek egy 1100 és Jakabszállás egy 600 állomást fogadó bővítésre számíthat.
- 1996-ban hasonló ütemű fejlesztést tervezünk, amely mintegy 2 milliárdos beruházás keretében, 15 ezret meghaladó telefonvonal bekötésével valósul meg. Mindezek eredményeként két év alatt megduplázzuk előfizetőink jelenlegi számát. A tervek szerint 1997 közepére 75 ezer előfizetőt tarthatunk nyilván, amellyel a 96 ezer lakás számához viszonyítva már büszkélkedhetünk is.