Petőfi Népe - pn_1994_02_16_209p.txt
Telefonháború Halason?
- Többször visszatértünk lapunkban arra a tavalyi - első hallásra talán tetszetősnek tűnő - halasi Matáv-akcióra, amely a vállalkozókat kívánta volna bizonyos előnyökben részesíteni. Úgy tűnik, nem igazán sikerült.
- Lényegében egy digitális központ létesítésével, 120 ezer forintok fejében új távbeszélő-állomásokat szereltek fel a városban, kizárólag vállalkozók részére. Az akciót hangzatos hirdetések vezették be. Ezek a Matáv vállalkozásbarát profilját igyekeztek kidomborítani, nemzetmentő szerepét, hogy helyünkbe hozza a befektetőket, ráadásul - ami a legcsábítóbban hangzott -, hogy a befizetés teljes összege leírható lesz az adóalapból.
- Mire azonban az adóbevallás ideje elérkezett, nagyot változott az iparpolitika. Áz APEH számla nélkül nem engedi leírni a költségeket, a Matáv pedig nem ad számlát. Helyette körlevelet küld, hogy szabad lemondani a telefonról, ha nem tetszik.
- A vállalkozók zúgolódnak, s nem akarják ennyiben hagyni.
A témával foglalkozó írásunkat az ötödik oldalon olvashatják.
- Most, hogy a vállakozóknak február 15-ig be kell nyújtaniuk az adóbevallást, bizony újra elég nagy port vert fel Kiskunhalason a vállakozói telefonok költségként való elszámolásának kérdése.
- Kiskunhalason több, mint háromszáz vállalkozót érint a súlyos ezreket jelentő ügy. A MATÁV tavaly hirdetett akciót vállakozóknak telefonbekötésre. A lehetőséggel sokan éltek, hiszen az igen rosszul ellátott térségben néhány hónap alatt készülékhez juthattak. Voltak olyanok, akik rögtön kettőt is felszereltettek. Igaz, hogy a normál ár közel négyszereséért, de a MATÁV azt ígérte, hogy a vállalkozó költségként elszámolhatja. A vállalkozási szerződésbe be is építették az APEH Csongrád Megyei Igazgatóságának erre vonatkozó állásfoglalását, melyben az állt, hogy a vállakozó a telefon árát és a beszerelés díját - azon kifizetett összeget, amely a telefonvonal kiépítésével kapcsolatban merült fel - költségként elszámolhatja.
- A megyei állásfoglalást követően egy évre, a tavaly novemberi Adó- és ellenőrzési Értesítőben az APEH jövedelemadók főosztályának ezzel ellenkező állásfoglalása jelent meg. Eszerint a befizető csak abban az esetben számolhatja el költségként a telefont, ha a telefontársaság nem fejlesztési hozzájárulás címén kérte a befizetését, hanem ezt bevételként számolja el. Ez azonban a kiskunhalasi vállalkozói telefonok esetében fejlesztés címen futott. Megijedtek a vállalkozók, de megijedt a MATÁV is, s a szegedi igazgatóság a múlt héten körlevélben értesítette az illetékeseket, hogy az APEH megváltozott álláspontja szerint a befizetett összeget költségként mégsem számolhatja el. Kérték továbbá, hogy nyilatkozzanak, a megváltozott feltételek mellett fenn kívánják-e tartani továbbra is a szerződést.
- Engedi Antal, a szegedi igazgatóság igazgatóhelyettese - kérdésünkre - elmondta, hogy természetesen azon vállalkozóknak, akik fölbontják a szerződést, a teljes befizetett összeget visszatérítik, de kamatot nem terveznek adni. Tudja, hogy néhányan bírósággal fenyegetőznek, s ez és a visszaadott készülékek veszteséget okozhatnak a MATÁV-nak, mégsem kíván az APEH ellen jogorvoslatért fordulni. Véleménye szerint a kárban az a szerencse, hogy az esetleg lebontásra kerülő vezetékeket máshova be tudják építeni. Végül elutasította azt a feltételezést - s ezt a keddi lapunkban megjelent levelében is megteszi -, hogy a MATÁV tudatosan vezette félre az ügyfeleket.
- Dr. Nagy Péter, a Csongrád Megyei APEH ügyfélszolgálatának vezetője elmondta, hogy a gyakorlati kérdésben - amely több százakat érintett súlyosan - APEH-körökben is sokfélék a vélemények, s a vihar még nem ült el. Az általa kiadott állásfoglalásban a véleménye továbbra sem változott, így a kétféle jogszabály-értelmezést Budapesten egyeztetik majd. Saját érveit elküldte ugyanis az APEH Országos Főigazgatóságához, ahonnan várhatóan egy hónapon belül kap választ.
- Az adóbevallást készítő vállalkozók és az adószakértők azonban addig már nem várhatnak. Számukra két megoldás kínálkozik. Vagy leírják költségként telefonjukat, és vállalják, hogy egy ÁPEH-revíziónál gond lesz belőle, vagy nem írják le, hanem később önrevízióval korrigálják. Halason a kárvallottak fórumra hívják az illetékeseket február 21-én 18 órára a Felsővárosi iskolába.