Délmagyarország - dm_1994_03_01_3p.txt
Telefontender eredményhirdetés
Szegeden és Szentesen a franciák nyertek
Újabb szakaszához érkezett a magyar távközlés fejlesztése, ugyanis Schamschula György közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter hétfőn nyilvánosan kihirdette a helyi közcélú távbeszélő-szolgáltatás végzésére kiírt koncessziós pályázat eredményét. Az ország területén a közigazgatási határokhoz és a meglévő telefonhálózathoz igazodóan tavaly 54 primerkörzetet alakítottak ki, melyek közül a tárca 25-ben az elmúlt év szeptemberében koncessziós pályázatot írt ki. A tender nyertesei 25 évre szóló koncessziót, ezen belül 8 évig terjedő kizárólagos szolgáltatási jogot kapnak, amely 12 és fél évvel meghosszabbítható. A helyi koncessziós társaságoktól a tárca megköveteli, hogy az első hat évben az adott primerkörzetben a fővonalszámnövekedés éves üteme legalább 15 és fél százalékos legyen. Ennek eredményeként a társaságok 1997. január 1-jétől kötelesek az előfizetői igények 90 százalékát hat hónapon belül, míg a fennmaradó 10 százaléknyi igényt egy éven belül kielégíteni. A pályázatok benyújtásának határidejéig a 25 primerkörzetre összesen 41 ajánlat érkezett, amelyek mind megfeleltek a kiírás formai követelményeinek. Nem akadt pályázó a kisvárdai és a mátészalkai körzetekre, így e két területen a szolgáltatás koncessziós joga automatikusan az Országos Koncessziós Társaságra (OKT) szállt. Az OKT a Matáv részvényértékesítési és koncessziós pályázatának eredményeként jött létre. Ez a társaság az ország 29 primerkörzetében látja majd el a távolsági és a nemzetközi közcélú távbeszélő-szolgáltatásokat. Mint a miniszter elmondta: könnyű volt a döntés abban a tíz körzetben, ahol területenként csak egy ajánlat érkezett, s így mindegyik pályázó nyertes lett. További 13 körzetben az értékelő bizottság döntötte el a versenyt. Az ajánlatok értékelésekor nem a koncessziós díj mértéke volt a döntő, hanem figyelembe vették az előterjesztett fejlesztési elképzeléseket, valamint a tervezett szolgáltatási tarifákat. Schamschula György kijelentette: amennyiben kizárólag a koncesszió s díjat vették volna alapul, úgy 20 százalékkal magasabb bevételt könyvelhetett volna el a tárca. A koncessziós összbevételek így is elérik a 8,2 milliárd forintot. A pályázó konzorciumok jelentős részében a külföldi - elsősorban amerikai, francia és izraeli - tőke is jelen van.
A távközlési koncessziók nyertesei Huszonhárom cég kapott lehetőséget arra, hogy koncessziós keretek között az ország különböző körzeteiben telefonhálózatot építsen ki, és távközlési szolgáltatatásokat biztosítson a lakosság számára. A koncessziós társaságok vállalták, hogy 1997. január l-jétől az előfizetői igények 90 százalékát hat hónaponbelül kielégítik. A Közlekedési-, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium által 25 körzetre kiírt koncessziós pályázatot a következő cégek nyerték el:
Baja - Matáv Rt.;
Békéscsaba - Central Euró Telecom (CET);
Debrecen - Matáv Rt.;
Dunaújváros - UNITED Telecom Services (UTS) - Dunatel konzorcium;
Esztergom - UTS - Egom-Com konzorcium;
Gödöllő - Digitel 2001 Rt.;
Jászberény - Jász-Com Rt.;
Kiskőrös - Matáv Rt.;
Kiskunhalas - Matáv Rt.;
Monor - NCG konzorcium;
Nyíregyháza - Matáv Rt.;
Pápa - Páptel Rt.;
Orosháza - CET;
Salgótarján - HTCC (Hungárián Telephone and Cable Corporation);
Sárvár - HTCC-Rábacom;
Szeged - Compagnie Générále des Eaux (CGE);
Szentendre - Matáv Rt.;
Szentes - CGE;
Székesfehérvár - MatávRt.;
Szigetszentmiklós - UTS-Kisdunacom konzorcium;
Szolnok - Matáv Rt.;
Vác - Digite l 2001 Rt.;
Veszprém - UTS-Bakonytel.