A Szegedi Postaigazgatóság és Magyarország távközlése
a sajtó szemével.
A kezdetektől ... napjainkig.
Történelmi érdekességek.
(1850-1994)
Délmagyarország - dm_1994_11_19_24p.txt
Félórás szünet a távhívásban
Vasárnap hajnali 1 óra 30 perc és 2 óra 30 perc között a szegedi digitális tranzitközpontban software-módosítást hajt végre a MATÁV. Ezért ebben az időben, körülbelül fél óráig, Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyében nem lehet az ehhez a központhoz tartozó előfizetőknek távhívással telefonálni. Orosháza, Kiskunhalas primer körzetében csak helyi hívásra, Baja, Kiskőrös, Szentes, Szeged területén pedig a primer körzeten belüli hívásra lesz lehetőség. Kecskemétről, Békéscsabáról az említett településekre nem kezdeményezhető távhívás. A helyi hívások viszont zavartalanok maradnak - közölte a Matáv Rt. Szegedi Igazgatósága.
-----------------------------------------------------------
Telefonkártyapályázat
December 20-ig lehet pályázatot benyújtani a Matáv telefonkártya tenderére - közölte pénteken a Matáv Rt. Olyan cégek jelentkezését várja a Matáv, amelyek a jövőben vállalnák a kártyák gyártását, tárolását és országos terítését is. A Matáv többségi tulajdonú leányvállalata, az Inteltrade Rt. jár el a tender ügyében. A pályázatok kiértékelését követően két nyertest hirdetnek. A Matáv Rt. a jövőben szeretné tovább növelni kártyaforgalmát: 1995-ben mintegy tizenkét millió, az azt követő évben pedig mintegy tizenöt millió telefonkártyát kíván forgalomba hozni.