Petőfi Népe - pn_1994_11_17_221p.txt
Új telefonok Félegyházán
Három ütemben közel ötszörösére fejlesztik a kiskunfélegyházi telefonközpont kapacitását.
A tervek szerint a Matáv 1995. december 31-éig 4500 új állomást fog bekötni a város területén. De nemcsak a telefon- vonalak száma gyarapszik, a műszaki berendezések korszerűsítésére is jut pénz. így a három évre tervezett beruházás végére már Kiskunfélegyházán is digitális központon keresztül telefonálhatunk majd.
Digitális lesz az új központ
- Félegyháza telefonellátottsága siralmas, jelenleg is több mint háromezren várakoznak az évek, évtizedek óta áhított vonalra. Úgy tűnik azonban, hogy ennek az áldatlan állapotnak hamarosan vége lesz. Legalábbis a Matáv ezt ígéri. A fejlesztéshez szükséges pénz ugyanis megvan, rövidesen a munkát is meg lehet kezdeni.
- Három ütemben tervezik a központ bővítését. Jövő év végéig 4500 új állomást kötnek majd be, a munkát 1996-ban is folytatják, így a tervek szerint 1997-re már tizenkét ezer állomás lesz Félegyházán. Ráadásul digitális központra kötve.
- A jelenlegi központ épületét 1995 június végére szeretnék átalakítani, s októberre lenne jó beüzemelni. Ha pedig ezeket a határidőket sikerül tartani, úgy jövőre karácsonyi ajándékként, de legkésőbb Szilveszterre megcsörrennek az újonnan bekötött készüléskek.
- Az örömbe azonban üröm is vegyül. Mert igaz, hogy 1995. december 31-éig 4500 új állomást kötnek be Félegyházán, de ez még nem jelenti azt, hogy a 3178 várakozó egy éven belül telefonhoz jut. A fejlesztés tervezésekor ugyanis a várost hét körzetre osztották, s köztük rangsort állítanak fel a beszerelés ütemezésére. így könnyen elképzelhető, hogy előbb kap telefont az, aki holnap nyújtja be az igényét, mint az, aki lassan egy évtizede várakozik.
- A polgármesteri hivatal elkészítette javaslatát a város területi felosztására, s az ütemezésre. Ha ezt a Matáv elfogadja, úgy ennek elsősorban a Kossuthvárosban lehet örülni. Jövőre ott kezdik a bővítést.