Halasi Tükör - ht_1994_06_22_3p.txt
Ennek az utcának nem kell telefon...
A Radnóti utcába is elérkezett (volna) a modern világ
- annyiban legalábbis mindenképpen, hogy a MATÁV, a Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztályával egyetértésben, nyilvános utcai fülkét tervezett elhelyezni itt. Egyes lakók azonban - "személyiségi jogokra" hivatkozva - tiltakozásukat fejezték ki a telefon-társaság halasi illetékeseinél.
Ha ma megkérdezik az átlag magyar állampolgárt: mire volna szüksége, valószínűleg előkelő helyen említenék a telefont. S ha sokunknak nincs is módja rövid távon - s jó áron... - készülékhez jutnia, szinte biztos, hogy átmenetileg megoldást jelent, ha legalább az utcában, elérhető közelségben nyilvános fülkét helyeznek el.
Ez a gondolat vezérelhette a kiskunhalasi MATÁV szakembereit is, akik - mint írtuk - a műszaki osztály ajánlása alapján célszerűen erre a területre telepítették a telefont. Teljesen ellátatlan környékről van szó, s - állították a matáv-osok - szükség is van, volt rá. Nem sokkal a telepítés után kapták kézhez az utca több lakója által aláírt levelet, melyben tiltakozásukat fejezték ki. Akik hivatkoznak többek között arra, hogy a későbbiek folyamán nem lesz nyugtuk a sorozatos telefonálgatások miatt; autók, hangoskodók fogják zavarni a környék csendjét. S bár a létesítendő készülék közterületen áll, a levél aláírói szerint a kihelyezés sérti személyiségi jogát annak a lakónak, akinek házával szemben lenne.
A MATÁV szakemberei érdeklődésünkre azt mondták, bár hivatalosan nem emelhető kifogás a tervezett fülke ellen, érthető okokból mégsem célszerű erőszakkal befejezni a munkát, hiszen senkinek nem volna érdeke, ha - esetleg - bármi történne a készülékkel...
Ellenkező esetben, vagyis ha nem sikerül dűlőre jutnia a telefontársaságnak és az utca lakóinak a "problémás ügyben", a MATÁV máshová helyezi a telefont.
-kz-