Petőfi Népe - pn_1994_09_12_143p.txt
Miért nem lehet Kécskén telefonálni?
- Ez őrület! Fél órája nincs vonal!
- Ilyen és ehhez hasonló felkiáltásokat gyakran lehet hallani az utóbbi időkben Tiszakécskén. A telefonálási viszonyok ugyanis az elmúlt hetekben minden emberi képzeletet felülmúltak. Azok, akiknek mindennapos munkájukhoz elengedhetetlenül szükséges a telefon, felháborodva és kétségbeesve járták az utcákat, hogy hivatali ügyes-bajos dolgaikat személyesen intézzék el.
- Az egyik vállalat igazgatója pédául elmondta: már arra gondolt, hogy büntetésből cégüket kikapcsolták a telefonhálózatból, mivel napokig alig tudtak telefonálni. Szerkesztőségünk hasonló cipőben jár. Néha fél órát várunk, hogy vonalat kapjunk, s ha véletlen sikerül tárcsázni egy számot, vagy foglaltat jelez, vagy a beszélgetés közben kapcsolnak szét. A napokban éppen a Matáv Kirakodóvásárral és változatos kulturális műsorral ünnepelték az idei szüreti szezont Akasztón. Délután a település főterén felállított színpadon a helybeli népdal- és citeraegyüttes mutatta be tudását a vásárban összegyűlt közönségnek. A Matáv Rt. kecskeméti kirendeltségéhez fordultunk emiatt, de ott azt javasolták, hogy a helyi telefonosokat kérdezzük. Megpróbáltuk a 341-447-es számot felhívni, de a készülék egész nap foglaltat jelzett.
- Talán sokak szemében jelentéktelennek tűnnek ezek a boszszantó problémák, de ha belegondolunk, néha emberi életek kerülhetnek emiatt veszélybe. Mert mi van akkor, ha sürgősen a mentőt, az orvost, vagy a tűzoltókat kell hívni, s a telefonvonalak hosszú perceken át némák?
- Mi az oka ennek a lehetetlen helyzetnek? - kérdeztem a Matáv kecskeméti kirendeltségének vezetőjét.
- Csütörtökön valóban a telefonvonalak korlátozására kényszerültünk Tiszakécskén egy technikai hiba miatt - mondta Gyenes Géza -, s ennek felderítése 11 és 13 óra között. Ez idő tájt tehát nem mindenhol lehetett telefonálni. Arról azonban nem tudok, hogy ez nagyobb fennakadást okozott volna a távbeszélésben és további korlátozásra az elkövetkező napokban nem kell számítani.
- A távközlési rt. tiszakécskei kirendeltségének munkatársait is megkérdeztük, akik elmondták: a régi, de még üzemben tartott telefonközpont meghibásodása okozza a jelenlegi lehetetlen körülményeket, amelynek a kijavítása éppen folyamatban van, és csak reményüket tudták kifejezni, hogy minél előbb befejeződik.
- Abban az egy kérdésben minden szakember egyetértett, hogy a tiszakécskei telefonhelyzet végleges rendeződésére csak az új digitális központ üzembe helyezése után lehet számítani.
Tóth Katalin