Délmagyarország - dm_1994_03_03_6p.txt
Vojnár László "helyzetértékelése"
Leállt a telefonfejlesztési program
Lapunk keddi és szerdai számában is megírtuk, hogy a Matáv Rt. helyett a francia Contpagnie Générale des Eaux végzi majd a helyi távbeszélőszolgáltatást. Vojnár Lászlótól, a Szegedi Távközlési Igazgatóság vezetőjétől a várható változásokról érdeklődtünk.
- A szegedi igazgatóság területéből mennyi maradt a Matáv irányítása alatt?
- Csongrád és Békés megyében két-két primer körzet jutott külföldieknek. Csongrád megyében Szeged és Szentes a CGE, Békésben Orosháza és Békéscsaba az amerikai Central Euró Telecom vezetése alá került. A szegedi igazgatósághoz tartozó harmadik megye, Bács-Kiskun négy primer körzete (központjaik: Kecskemét, Kiskőrös, Kiskunhalas, és Baja) a Matávé maradt, itt tehát sikerrel pályáztunk.
- A két másik megye elvesztése nagy érvágásnak számit?
- Természetesen érzékenyen érinti a Matávot, különösen a szegedi primer körzetet sajnáljuk, amely a dél-alföldi régió központjaként rendkívül értékes volt számunkra.
- A területi igazgatóságok egyénileg pályáztak, vagy a Matáv Rt. "központilag" készített anyagai versenyeztek?
- Központi pályázati anyagokkal szálltunk ringbe. Még nem ismerem pontosan a versenytársak pályázatait, de tudomásom szerint műszaki és pénzügyi szempontból sem álltak egymástól távol az egyes anyagok.
- Az előfizetőket miképpen érintik a változások?
- Úgy gondolom, idén még nem sokat érzékelnek majd abból, hogy a CGE veszi át a céget. Most az intenzív felkészülés időszaka kezdődik, amelyben meg kell egyeznünk a meglévő eszközök hasznosításáról (itt eladás, bérlet, vagy lízing is szóba kerülhet). A Matávnak és a CGE-nek pontosan el kell határolódnia, de az együttműködés lehetősége sem kizárt. Erre annál is inkább sor kerülhet, mert - pályázati feltételként - a Matáv az új társaságban is megtartott huszonöt plusz egy részvényt.
- Eszerint a CGE a szegediigazgatósággal együtt oldja majd meg a feladatait?
- Pontos elképzelésekről még nem számolhatok be, de a nyertes terveiben szereplő fejlesztések elindításában, az új szervezeti fölépítés kialakításában, működtetésében, a fejlesztések megvalósításában valószínűleg szerepet kapunk. Úgy vélem, a franciák saját tulajdonosi szemléletüket hozzák majd ide, de a munka továbbra is ránk marad.
- A CGE csak a helyi távbeszélő szolgáltatás jogát nyerte el, a távolsági és a nemzetközi hívásokat továbbra is a Matáv bonyolítja le. E kettősség nem okoz technikai bonyodalmakat?
- Műszaki felkészültségünk lehetővé teszi a helyi, valamint a távolsági és nemzetközi beszélgetések teljes különválasztását.
- Mi lesz a szegedi igazgatóság idei terveivel?
- Sajnos, ezek megvalósításáról le kellett tennünk. A pályázat eredményének megismerése után leállítottuk a fejlesztési programot. Idei ígéreteink még arról szóltak, hogy a Nagykörúton kívül továbbépítjük a telefonhálózatot, többek között világbanki hitelből, amelyet nem használhatunk föl felelőtlenül. Szeged lakosságának most várnia kell: mi kivonulunk, a CGE viszont még csak most jön, s idő kell hozzá, amíg megvalósítj a az ígért nagyívű fejlesztési programot. A nagy ugrás éve 1995 lesz, amikor a tervek valósággá válnak. Addig is legfontosabb céljaink között szerepel, hogy az előfizetőket ne érintsék kellemetlenül az elkerülhetetlen változások.
Ny. P.