A Szegedi Postaigazgatóság és Magyarország távközlése
a sajtó szemével.
A kezdetektől ... napjainkig.
Történelmi érdekességek.
(1850-1994)
Petőfi Népe - pn_1994_11_30_397p.txt
Bővül a telefonhálózat Kiskunhalas környékén
December elsejétől veszi át az EMITEL Rt. több körzetben is a Matávtól a helyi telefonszolgáltatást.
A társaság most végez felméréseket a telefonigénylésekről. A válaszkártya-akció során a beérkező adatokat igénybejelentésnek tekintik. Az igénylőlapok több településen is a polgármesteri hivatalokban vehetők át. A cég tájékoztatása szerint az egyéni igénylők részére harmincegyezer, míg a vállalkozók számára kilencvenegyezer forintos tervezett árral vállalják a bekötéseket. Az ígéretek szerint a bekötéseket a jövő év végéig befejezik. A kiskunhalasi primer körzetben máris nagy igény mutatkozik a fejlesztés iránt. Jászszentlászlón egy százötven négyzetméteres telket adnak el az új telefonközpont részére.
T. K.
-----------------------------------------------------------
Készülék minden második katymári házban
Katymáron eddig is szinte európai színvonalú volt a telefon-ellátottság. A községben összesen 374 fővonal működik, ebből 324 a magánvonalak száma. Ez azt jelenti, hogy a község minden második házában telefon van. Jelenleg 73 igénylő vár vonalra, akiknek most ajánlatos megújítani kérvényüket, december elsejétől ugyanis új cég, az EMITEL veszi át a körzetben a szolgáltatást. Az igények megújításához szükséges zöld levelezőlapokat már el is juttatták az önkormányzathoz, ott átvehetők. Az ígéretek szerint a fővonal ára harmincezer forint lesz, a szerelést ezer forintért végzik.