Délmagyarország - dm_1976_03_12_3p.txt
Versenyző szakmunkástanulók
Az országos döntő végeredménye
A hálózatszerelök versenyén porcelán szigetelőkre szerelik a vezetéket
Szerdán délelőtt az írásbeli feladatok megoldásával folytatódott Szegeden a Szakma kiváló tanulója versenyek három országos döntője. A rendző 600-as sz. Ipari Szakmunkásképző Intézetben a távközléstechnikai műszerészek, a hálózatszerelők és a hegesztők versenyeztek.
Tegnap, csütörtökön került sor a gyakorlati munkára, valamint a munkavédelmi versenyre. A távközlés-technikai műszerészek és s hálózatszerelők a posta oktatási alközpontjában találkoztak, ahol a versenyt Rózsa István, a Szegedi Postaigazgatóság vezetője nyitota meg. A hegesztőket a DÉLÉP körponti telepének tanműhelyében Sípos Mihály, a vállalat igazgatója, a munkavédelmi verseny résztvevőit pedig Dr. Sódar Mihály, a Csongrád megyei tanács vb művelődési osztályának helyettes vezetője kaszöntötte.
A jórészt budapesti szakemberekből álló versnybizottságok tagjai elismerően nyilatkoztak az országos döntők előkészitéséről; a DÉLÉP és a posta példásan teremtette meg a feltételeket a 600-as intézettel együttműködve. Ennek magfelelően. Jó körülmények körött, zavartalanul dolgozhattak a szakmunkástanulók.
Délután az iskolában munkavédelmi kiállítást nyitott meg dr. Ágoston József. az SZMT vezető titkára, a versenybizottság tagjai pedig hozzáfogtak a fiatalok munkájának értékeléséhez. Megállapították a végső helyezési sorrendet, amely alapján a tegnap esti eredményhirdetéskor megkapták megérdemelt jutalmukat a legjobban szereplő tanulók, valamint a fölkészítő oktatók. Végül a versenybizottságok kiválasztották azokat a fiatalokat, akik ma szakmunkásvizsgát tehetnek.
Az országos döntő végeredménye.
A távközléstechnikai műszerészeknél első Szabó Antal, a szegedi intézet tanulója, második Mezei József (Miskolc), harmadik Mázsa Adél (Pécs).
A hálózatszerelőknél Simon József (Budapest) az első, második Nagy Zoltán (Pécs), harmadik Guba József, a 600-as intézet tanulója.
A hegesztők közül a budarpesti Barta Miklós a legjobb, második az ugyancsak budapesti Papp Lajos, harmadik a kecskeméti Lengyel Pál, negyedik a szegedi Fodor László, Ötödik a vásárhelyi Csala Sándor.
A munkavédelmi verseny győztese Vanno László (Salgótarján), második Váczi László (Budapest), harmadik Szlapüncsan Tibor (Szolnok), negyedik Makra József (Szeged).