Békés Megyi Népújság - bmn_1990_09_24_235p.txt
Segélyhívás a Parlamentbe: távközlési törvényt a fejlődéshez!
Halló telefon, itt a piac beszél!
Ahhoz, hogy a telefonok frontján ne legyen szégyenkezni valónk, 5-600 milliárd forintra lenne szükség. Ekkora tőkével két év alatt 1 millió telefonvonallal bővülhetne a jelenlegi hálózat. A helyzet azonban nem ilyen rózsás- mondotta tegnap Békéscsabán, a megyeházán Vojnár László, a Szegedi Távközlési Igazgatóság vezetője a megye jónéhány településének képviselője előtt -, hiszen a vállalat vagyona ma hozzávetőleg 120 milliárd forint.
- A szakember röviden vázolta a már korábban elkészített hároméves fejlesztési terv céljait, amelynek lényege: 500 ezer új telefonállomást szerelnek fel, pontosan meghatározott fontossági sorrendben. Az első lépés a meglévő telefonhálózat működőképességének biztosítása, a második pedig az, hogy az új fejlesztések számára életteret, csatlakozási lehetőséget teremtsenek.
- A tervek szerint valamennyi megyeszékhely (így Békéscsaba is) új, automata telefonközpontot kap, amellyel kínálati pozícióba kerül az ellátás). Azokon a településeken, ahol már kiépítették a crossbart, 1992-ben a jelenlegi duplájára bővítik a rendszert, ily módon 4-5 évre megnyugtató telefonellátást biztosítanak. Ahol pedig az úgynevezett önerős fejlesztéssel próbálkoztak, nincs lehetőség a továbblépésre, mert a vállalat rövidesen részvénytársasággá alakul. Csupán arra lesz mód, hogy bárki részvényese lehet a társaságnak (ezzel a várakozási listán elsőbbségi pozícióba kerülhet).
- Az elképzeléseket, a távlati koncepciók kidolgozását a távközlési törvény hiánya akadályozza - hangsúlyozta Vojnár László -, s ettől olyan fonák a helyzet. Ez a törvény adhat ugyanis garanciákat a befektetőknek, a tőkéseknek. Kádár Péter országgyűlési képviselő az igazgatóság vezetőjétől megkérdezte: ha az ágazati törvényből kikerülne a külföldiek számára megjelölt 50 százalékos tőkebeviteli felső határ, meggyorsulna-e a fejlődési folyamat? Vojnár László szerint igen, s ez sokat segítene a távközlés bizonyos szektoraiban.
L.E.