Délmagyarország - dm_1990_09_07_2p.txt
Toronyvita
Telefon - ötvenezerért!
A rókusi telefonközpont körül kavarodott vihar szele a Szegedi Távközlési Igazgatóság Tisza Lajos körúti üvegpalotájának ablakain is befújt. Erről, és as általános telefonhelyzetröl tartottak tájékoztatót csütörtökön délelőtt.
- A félreértések tisztázására hivatott fórumra meghívták az országgyűlési képviselőket, a pártok embereit, a polgármester-jelölteket, a városi föépitéset és a vb-titkárt is.
- Vojnár László igazgató bevezetőjében a telefonhálózatot az ország idegrendszerének nevezte. (A kifejezés találó, különösen ha számításba vesszük a távbeszélők működésének hatását a telefonálók idegrendszerére!...) Egymillió telefon hiányzik, s mivel a kővetkező három évben csak körülbelül 520 ezer telefonállomás létesül, a lemaradás nem szűnik meg, a telefon továbbra is neuralgikus pontunk marad. Ezen próbál enyhíteni a távközlési vállalat újabb kezdeményezése, amellyel - a korábbi kötvényakcióhoz hasonlóan - rövid idő alatt sok embert akarnak telefonhoz juttatni.
- (A vonzó részvény.) persze; nem ingyen. A lakosság pénzére most is szükség lesz. Az önerős fejlesztési forma azt jelenti, hogy 50 ezer forint fejében a távközlési vállalat garantálja a telefont legkésőbb 1993. december 31-éig. A belépés összege 12 ezer, a felszerelés dija 5 ezer forint tenne, a fennmaradó 33 ezer forint pedig vállalati részvényként kerülne vissza a befizetőhöz, aki (résztulajdonossá válván) osztozhatna a távközlési vállalat további üzleti sikereiben, de azt is megteheti, hogy eladj a a részvényét.
- Azokra is gondoltak, akiknek nincs az asztalfiókban ilyen célra mozgósítható pénze. Ők olyan hitelben részesülhetnek, amely - a ma érvényes állami támogatást is beszámítva - gyakorlatilag kamatmentes.
- Az új telefonakció egyszeri, hiszért ki tudhatj a biztosan, hogy a mostani hitelfeltételek meddig lesznek érvényesek. A jelentkezés határideje 1991. június 30. Aki a fenti föltételeket nem tudj a vállalni, csak 1993 után számíthat telefonra - a részvényesek előnyt élveznek.
- Vojnár László igazgató fölajánlotta a leendő önkormányzatnak, hogy „szociális telefonként" saját belátása szerint rendelkezzen a kapacitás öt százalékával. Igy azok is készülékhez juthatnának, akiknek egyébként le kellene mondaniuk róla, de szociális helyzetük, egészségi állapotuk miatt nagy szükségük lenne rá.
- (Rókusi világszínvonal.) Ezután a Rókusi körútr a tervezett új telefonközpontról esett szó. A félreértések tisztázása végett újra elhangzott, hogy a központ működésének környezeti hatása nincs, tökéletesen ártalmatlan az egészségre. (Itt kell megjegyeznem, hogy legutóbb tévesen írtam a kibocsátott elektromos sugárzásról. Nem negyed-, hanem csupán tízezredrésze lenne a határértéknek.)
- A világszínvonalú berendezés Szegedet és körülbelül 30 kilométeres góckörzetét látná el, bekapcsolva a mikrohullámú rendszerbe. Így olyan helyeken (például tanyán) is lehetne telefon, ahol eddig gondolni sem lehetett rá.
- A felmerült félelmekről szólva azt mondta Vojnár László, hogy a korrekt és pontos tervezés garancia a ledőlés elkerülésére. Nem tartotta viszont lehetségesnek azt, hogy a központ környékének lakói kedvezményes módon jussanak telefonhoz, cserébe az építkezés alatt elszenvedett gyötrelmekért. "Ez olyan zsarolás lenne, mintha a Tisza Lajos körútiak ingyenvillamosjegyet kérnének, tekintettel arra , hogy az ablakuk alatt csörög a szerelvény" - mondta.
- Dobó János a környék lakóinak képviseletében megismételte a lakossági fórumon kifejtétt tiltakozó érveket (közel van a lakóházakhoz, nyomasztó hatású, a környék elhanyagolt, mást kellene építeni a központ helyén, a lakások forgalmi értéké csökkenni fog) Válaszként az hangzott el, hogy a fejlődés mindig sértheti egy kisközösség érdekelt, ám az építkezést el kell szenvedni - a társadalmi együttélés toleranciát kíván.
- (A helyzet kész...) Szó volt még a helykijelölésről is, de végül minden változatot elvetettek valamilyen szakmai indokkal. (A legnagyobb akadály a Szóba jöhető területek erösaramu befolyásoltsága - ami zavarná a központ működését.)
- Ha nincs torony, nem lesz rádiótelefon sem - így hangzik a maradék alternatíva. Póda Jenő országgyűlési képviselő súlyos hibának minősítette, hogy elmaradt az időbeni tájékoztatás, és kész helyzet elé állították a lakosságot.
- Takács János megyei főépítész, aki polgármester-jelöltként volt jelen, az egész objektum eltolását, elforgatását javasolta - ezzel némiképpen csökkenteni lehetne a környezet zavarását. A távközlési vállalat jogásza vitatta a lakások értékcsökkénésétíék bizonyíthatóságát, de megjegyezte, hogy ha mégis elmarasztalná őket a bíróság emiatt a kárt továbbhárítanák.
...
Nyilas Péter