Halasi Tükör - ht_1990_09_07_6p.txt
SAROKBA SZORÍTVA
A távközlés megkezdte a visszarendeződést
Az 1986. decemberében megjelent Bács-Kiskun megyei telefonkönyv 125. oldalán még okkal joggal közölte a 22-637-es telefonszámot, hiszen a DUTÉP Bocskai úti főépítésvezetősége még virágkorát élte, javában működött. Amikor 1988. őszén "végleg" levonultak visszahagytak egy lakókocsit a Bocskai út torkolatánál, melyben a korábban őket szolgáló fekete telefonkészülék állt egy asztalon. Ez a vonal a nap bármely szakában (még 1989. január végén is!) hívható volt, kicsöngött, de emberi lény a közelben nem lévén, nem vette fel senki.
Amikor a Halasi Tükör 1989. évi 2. számában ezt szóvá tettem, lett nagy indoklás a posta részéről. Más címektől is kaptam dorgálást. Ezután nemsokára a konténer eltűnt, vele a telefonkészülék is. Ám a számot, bármikor tárcsáztam kicsengette a készülék. Hosszú ideig ment ez így. Amikor a tudakozóban érdeklődtem azt a választ kaptam: a telefonállomás megszünt, leszerelték.
Végül egyszer már nemcsak kicsengett, de gagyogó gyermekhang jelentkezett a vonal végén, bejelentve hogy kinek a lakása van a 22-637 olyan régen nem válaszoló száma mögött.
Majd megjelent 180 forintos áron az új telefonkönyv, melyet 1990. áprilisában adtak nyomdába és már májusban meg lehetett vásárolni. És lássunk csodát! A telefonkönyv 182. oldalán a negyedik oszlop végén újraéledt a 22-637- es számon a DUTÉP Főépítésvezetősége a Bocskai úton.
1988. őszétől 1990. áprilisáig közel másfél év alatt nem volt lehetőség arra, hogy ezt a halottnak mondott számot és céget, a szerkesztőség törölje a szedésből. Az új készülék tulajdonos neve természetesen nem szerepel benne, mert a 22-637 a kertvárosi előfizetők közé lett sorolva és aki kíváncsi rá megtudhatja egy, egy lapos, rosszul sokszorosított, a halasi postán kapható listából, melyet (bagó) 5 forintért vesztegetnek.
Szerintem csak trükk az új telefonkönyv, s benne a telefonszámok, mert - példánk szerint úgy is visszakapja mindenki a régit.
-Harmos-