A Szegedi Postaigazgatóság és Magyarország távközlése
a sajtó szemével.
A kezdetektől ... napjainkig.
Történelmi érdekességek.
(1850-1994)
Petőfi Népe - pn_1990_07_24_178p.txt
A Ford-ügy, a posta és a távközlési vállalat
A Ford-ügy és a Magyar Posta címmel arról írtunk tegnapi lapunkban, hogy egy nagy jelentőségű tárgyalássorozat (lesz-e Ford- üzem Kecskeméten?) egyik résztvevőjének hétvégén elromlott a telefonja. A Magyar Posta pedig - enyhén szólva nem sietett a hibát kijavítani...
A cikkre Horváth Ferenc, a tiszaalpári posta vezetője reagált azonnal. Szabadkozva ugyan, hogy nem az ő inge ez, nem is veszi magára, de azért, mint a posta dolgozóját, bántja egy kicsit, hogy a fricskát ők kapták, holott a Magyar Távközlési Vállalatot illeti: - Lévén, hogy már januárban elváltak, s azóta egyik is, másik is teljesen önállóan működik. Persze - tette hozzá telefonálónk, megérti, hogy a köztudatban még mindig a negyvenéves házasság ténye él...
A "köztudattal átitatott" újságíró ezúttal kér elnézést az ebben az ügyben vétlen. Magyar Postától. A távközlési vállalatról pedig anynyit: vajon a "becsületére" legyen-e mondva, hogy nemcsak a saját, hanem az én hibámat sem sietett kijavítani? Legalábbis lapzártáig nem szóltak szerkesztőségünkbe, hogy írásomat nem a postának, hanem nekik kellett volna címezni.
Almási Márta