Petőfi Népe - pn_1990_01_15_98p.txt
SAJTÓPOSTA
Fizettem azért, amit nem kaptam?
Korábbi lakásomban, a Petőfi Sándor utca 87. szám alatt volt telefonom, ám a férjem halálát követő években megbetegedtem, s hogy ilyen állapotomban ne maradjak egyedül, véglegesen átköltöztem az ugyanazon utca 53-as számú házba, a fiamékhoz. Mindez 1987 nyarán történt, amikor is kértem a postát, helyezze át a készüléket hozzám.
- Mivel a szomszédaim hozzájárultak a meglévő telefonállomásuk ikresítéséhez, így semmi akadálya nem lehetett a készülék mielőbbi felszerelésének. Csakhogy ez a munka egyre késett. Emiatt leveleket írtam az illetékeseknek, akik rendre válaszoltak, s e bürokratikus huzavonának végül is az lett a vége: tavaly ősz elején felszólította, hogy fizessem ki a bekötés díját, a 8000 Ft-ot. A nem egészen feleennyi havi nyugdíjamból nem volt egyszerű megspórolni a követelt összeget, dehát mit tehettem egyebet, legomboltam.
- Utána mindennap vártam a szerelőket, de hiába. A harmadik hónap vége felé abban reménykedtem, talán szilveszter táján mégis csak megkapom a telefont, s boldog új évet kívánhatok az NSZK-ban élő, rég nem látott lányomnak. Az én koromban, így 78 évesen már számolni kell azzal, hogy talán nem sok alkalmam lesz az efféle köszöntésekre. Dehát ez meghiúsult, mert a készüléket máig nem szerelték fel az új otthonomban. Most már arra gondolok, a postának talán csak a pénzemre volt szüksége, amelynek ellenében semmit sem szándékozott tenni. Vajon mire számíthatok ezek után?
Özv. Deák Ferencné Kalocsa
- E sorok megjelenésekor talán már működik olvasónk felszerelt telefonja, ugyanis a panasszal kapcsolatos érdeklődésünkre az alábbiakat válaszolta a megyei távközlési üzem vezetője, Gyenes Géza:
- Megértem a nénit, akinek elkeseredése jogos, hiszen a hiánytalanul befizetett pénzéért cserébe már régebben meg kellett volna kapnia a készüléket. A bekötésre azonban az év vége felé összetorlódott munkánk miatt nem kerülhetett sor: szakembereink például Hajóson és Miskén végeztek nagyarányú hálózatkiépítést, illetve telefonfelszerelést, s a jelentős részben lakossági hozzájárulásból megvalósuló beruházás körülbelül száz családot érintett.
- Visszatérve Deákné igényére, megnyugtathatom: otthonában a legrövidebb időn belül felszereljük a készüléket, a késedelmességért pedig szíves elnézését kérem ezúton is.