A Szegedi Postaigazgatóság és Magyarország távközlése
a sajtó szemével.
A kezdetektől ... napjainkig.
Történelmi érdekességek.
(1850-1994)
Petőfi Népe - pn_1990_03_28_215p.txt
TÁVKÖZLÉS 2000
A jelen s a jövő hírközlő berendezései
- Tavaly októberben meglepő nyilatkozatot tett Derzsi András közlekedési, hírközlési és építésügyi miniszter. Azt állította, hogy három - öt év múlva kétmillió telefonállomással több lesz az országban, s 12 évről hat hónapra csökken a telefonra várakozás ideje; Az idén januárban aztán, az Egyesült Államokban folytatott tárgyalásait követően, a Világbank háromszázmillió dolláros, e célra fordítható hitelének konkrét ígéretével térhetett haza, s beszámolhatott néhány tőkeerős telefonüzemeltető céggel folytatott biztató tárgyalásáról is. Egyszóval úgy tűnik, végül mégiscsak történik valami a távbeszélő - hálózat fejlesztésének területén.
- Most lesz tehát piacuk hazánkban a korszerű hírközlési berendezéseknek, így vélekedik Vojnár László, a Magyar Távközlési Vállalat szegedi igazgatója. Ezért is vállalkoztak az igazgatóság szakemberei, hogy megrendezzék Szegeden, a Postás Művelődési Házban a "Távközlés 2000" című kiállítást. A három napos rendezvény jó alkalmat adott a forgalmazó cégeknek arra, hogy piac - és igényfelmérő céllal bemutassák a hazánkban már kapható vagy rövidesen forgalomba kerülő hírközlési, berendezéseiket. Az átlagembert ezek közül talán a telefonkészülékek érdekelhetik legjobban, amelyek többsége átalakítás nélkül csatlakoztatható a meglévő hálózatra. Ám elődjeiknél jóval többet "tudnak". A mai telefonok többségét már hívásismétlővel szerelik fel. Sok készülék kihangosítható, vagy üzenetrögzítővel van felszerelve. A kínálat gazdagnak ígérkezik.
G. B.