Petőfi Népe - pn_1990_11_28_217p.txt
KECSKEMÉT, TE BOLDOG!
1992-ben kínálati piac lesz a városi távközlésben
Merász József fogadta a Szegedi Távközlési Igazgatóság vezetőit
- Fontos, a megyeszékhely fejlődését alapvetően befolyásoló témáról tartottak megbeszélést tegnap délelőtt Kecskeméten, a városházán. Merász József polgármester bemutatkozó látogatáson fogadta Vojnár Lászlót, a Szegedi Távközlési Igazgatóság néhány hete kinevezett vezérigazgatóját, valamint Gyenes Gézát, a megyei távközlési üzem vezetőjét. A város új fejlesztési koncepcióját tárgyaló tanácskozásra meghívták a Petőfi Népe tudósítóját is.
- Az eszmecserén számos újdonságról adhatott hírt Vojnár László. Megtudhattuk: a vállalat vezetői elvetették a korábban meghirdetett (lapunkban is ismertetett) központ- és hálózatfejlesztési tervet, amely úgynevezett önerős lakossági finanszírozásra alapult. Magánszemélyeknek 50 ezer, vállalkozóknak 200 ezer forinttal kellett volna hozzájárulni a fejlesztéshez. És 1993 második félévétől indulhattak volna az első bekötések. Az elvetett projekt szerzői kedvezményes OTP-hitellel számoltak. De a hírek szerint 1991-től az Országos Takarékpénztár Bank nem tud már ilyen forrást kínálni. A lakosság feltehetően nem tudná közvetlenül finanszírozni a nagyívű vállalkozást.
- A Távközlési Vállalat központjában ezért nemrég egy új elképzelést dolgoztak ki. Eszerint - hallottuk az eszmecserén 1991-ben ötven százalékkal emelik a forgalmazási és az alapdíjakat. Az így keletkezett pluszbevétel adja az alapját a nagyobb beruházásoknak, így a kecskeméti fejlesztésnek is. Merász József kérdésére - hogy a vállalat a gyorsabb és az igényesebb fejlesztés érdekében igényelné-e (vállakozási alapon) a lakossági megtakarításokat - Vojnár László így felelt:
- A parlament hamarosan elfogadja a távközlési és az úgynevezett koncessziós törvényt. Ez a szabályozás kínál majd alapot a távközlési vállalat privatizációjához. Ami első lépésben egy egyszemélyes részvénytársaság megalakítását jelenti majd. Később hirdetik meg a csatlakozás lehetőségét a külföldi befektetők számára.
- Ha a lakosságnak is lehetősége lesz a részvényvásárlásra, mindenképpen várják az érdeklődést, a megtakarításokat. A távközlés ugyanis itt, Magyarországon is jó üzlet! A struktúraváltás előtt azonban nem lenne érdemes külön vállalkozásokba kezdeni. .
- A találkozón hallottak alapján jó hírekről adhatunk számot: az ismertetett program szerint 1992-re mar lezárul (a régi műszaki épületben) a legkorszerűbb, digitális automata központ szerelése, amely tizenötezer állomást tud majd színvonalas szolgáltatásokkal ellátni. (Jelenleg 11 ezer állomás üzemel 8 ezren várnak telefonra a megyeszékhelyen és nem ritkák a 7-8 éve keltezett igénylések sem.) Ha elkészül az egymilliárd forintos beruházás, kínálati piac lesz végre a kecskeméti távközlésben. Ami annyit jelent: 1993 végéig mindenki telefonhoz juthat a városban.
- De mi lesz addig? Lehetőség van-e a korszerűsítés befejezéséig is újabb állomások bekötésére? - érdeklődön Morász József, aki nemrég a búcsúzó szovjet alakulatok parancsnoki központjában azt hallotta, hogy hamarosan föl fog szabadulni újabb száz, eddig katonai célokra szolgáló vonal.
- Kecskeméten jelenleg ötven "üres szám" és 300 úgynevezett "özvegy iker" vonal van mondotta Gyenes Géza. Vagyis mindösszesen 350, bekapcsolási lehetőség kínálkozik még, melyekre kizárólag vállalkózók igénylését fogadják el. Ha valamelyik cég befizeti a 90 ezer forintot, egy hónap alatt telefonhoz juthat Kecskeméten. Tisztázódott, a szovjet alakulatok távozása után csak 3-4 hasznosítható vonal marad. Vagyis nem várható lényegi változás az elkövetkező évben. Merász József ennek ellenére kijelentette: megígéri a toleranciát annak fejében, hogy a szép és kedvező tervei, időben meg is valósuljanak.
- Az eszmecsere végén szóba került: a Szegedi Távközlési Igazgatóság megvizsgálja annak lehetőségét, hogy a fejlesztés során, vállalkozóként miként vehetne részt a kábeltévé-hálózat bővítésében is. (Szegeden mar dolgozik olyan kábeltévés kft., amelynek alapító részvényese a távközlési üzem.) Egy kérdésre válaszolva Vojnár László elmondta: a vállalkozóknak, üzletembereknek igen fontos mobil (rádió) telefon adótorony kecskeméti telepítése is napirenden van. Az E5-ös vonalán ugyanis 1993 végéig teljessé szeretnék tenni a mikrohullámú hírtovábbító rendszert. Vagyis nemsokára lehetőség lesz arra, hogy akár mozgó gépkocsiból is telefonálhassunk..
F. P. J.